Remus/Sirius írások:

Cím: Bőrdíszmű

Szerző: Nigella

Karakterek: szadista!Remus/menyasszony!Sirius, Bellatrix/Sirius/Narcissa utalások

Történet: Remus könnyedén elveszíti az eszét és olyankor imád varrni...

Figyelmeztetés: 18 éven aluliaknak nem ajánlott (cross-dressing, bondage, nemi erőszak, brutalitás, lehetséges karakterhalál... ) !!!

Ajánlás: Előre is boldog kareszt, Firc, azaz kedvenc pervi szerzőtársam! ( 2004 Karácsonyára íródott. )

A Roxfort ősöreg kőfala csöndesen tűrte a sötét éjszakában az őt ostromló, esővízzel bőven keveredett, erőszakos széllöketeket. Az épület vakon ácsorgott a vad vidék ölén, egyetlen ablak nem sok, annyiban sem égett egy gyertyányi világosság. Azok a tanulók, akik a karácsonyi szünetre ittmaradtak, rég az igazak álmát aludták puha dunnyháik között, hogy holnap reggel elsőként bonthassák meg az ajándékaikat. Senki sem hallotta, hogy a hideg cseppek milyen hangosan verődnek az ablaktámláknak...
Senki, kivéve a Griffendél egyik ötödikes tanulóját, Sirius Blacket, aki éberen ücsörgött az ágyában, a gondosan behúzott függöny mögött és megpróbálta a társai szuszogásából kihallani, hogy a másik 3 fiú vajon elég mélyen alszik-e már ahhoz, hogy lábujjhegyen kiosonhasson a körletből. Mivel nem akart másoknak magyarázkodni, órák óta várt a megfelelő pillanatra és egyre türelmetlenebb lett... Aztán egyszercsak úgy döntött, hogy megunta a tétovázást: magához vette a térképet, s a lehető leghalkabban kióvakodott a portrélyukon át folyosóra, ahol-a Kövér Dáma látó- és hallótávolságán kívűl-elsuttogott egy "lumost", majd ellenőrizte a működésbe hozott mágikus pergamenen, hogy tiszta-e a levegő. Ez alkalommal azonban aligha volt szükség az óvatosságra: még Frics és Dumbledore is húzták a lóbőrt... vagy legalábbis a neveikkel ellátott pontocskák meg sem moccantak. Tapmancs elfojtott egy elégedett vigyort és rögvest elindult az ütött-kopott gobelinhez, ahol a trollok Badar Barnabást aprítják. Az utat már jól ismerte, tehát könnyedén odatalált a Szükség Szobájához. Amint benyitott, már meg is pillantotta azon a tárgyak sokaságát, amelyekért érkezett. Magában meghatottan hálát rebegett Merlinnek a finom holmikért és elérzékenyülve lépett oda az egyik, női fehérneműkkel teli ládához, hogy a néma gyönyörködés céljából az ujjai közé csippentsen egy leheletkönnyű, csinos fehér selyemharisnyát. Már a gondolattól is az ágyéka felé áramlott a vér, hogy ez az érzéki anyag majd a bőréhez simulhat. Megvizsgált még néhány drága, csipkés darabot, de aztán erőt vett magán: a szépségért meg kell szenvedni, ki kell érdemelni... Hiszen milyen borzalmasan mutatnának ezek a csodák a szőrös lábakon?
A gyantát nem kellett különösen melegítenie, elég volt egyet suhintania a pálcájával, hogy elérje a megfelelő hőmérsékletet, közben pedig levette a pizsamanadrágját, majd felvitte a ragacsos anyagot a bőrére, rásimította a papírt a megfelelő irányban és mazohista kéjjel tépte le. Egy-egy halk, lányos nyöszörgést is engedélyezett hozzá magának, ahányszor csak megismételte a műveletet. Pont olyanokat, amelyek Bellának és Narcissának is tetszettek, amikor nyáron néhányszor rákényszerítették arra, hogy vesse magát alá a gonosz, bestiális kis szórakozásaiknak... Ha nincsenek az a két drága unokanővére, valószínűleg soha, de soha nem döbben rá, hogy micsoda mennyei örömöktől fosztja meg magát, ha az életben nem húz női bugyit, harisnyatartót és nem alacsonyodik le odáig, hogy valakinek minden szempontból a kutyája legyen. Azóta is visszasírta azt a szenzációs két hetet, amikor a kuzinok móresre tanították.
Gondosan eltávolította az összes, feleslegesnek ítélt szőrszálat a genitáliái környékéről meg a hónaljáról is, lemosta a ragacsot, a hatalmas, kellemesen tompa tükrök előtt felpróbált jónéhány, különböző színű cuccot, míg végre eldöntötte, melyikben a legszebb. Természetesen egy mennyasszonyi szett mellett döntött, mint általában. Nagy alapossággal válogatta össze az alá húzott darabokat is, csak azt volt hajlandó felvenni, ami tökéletesen passzolt mindenhez. Utána elkészítette a haját, egy pókhálóvékony fátyollal díszített mirtuszkoszorút tűzött hollófekete fürtjeire, aztán kifestette magát, végül felvette a könyökéig érő selyemkesztyűket és a drága selyemcipőket is... Tökéletes volt. Csak ült a tükör előtt, hogy nézze magát... Gyönyörű... hibátlan... emlékeztette magát, hogy nem szabad felizgulnia, mert akkor szétpattannak a halszálkás, kézzel épített fűző kapcsai és összegusztustalankodja azt az édes kis bugyit is. Mindent a szemnek, semmit a kéznek...

Remus fura hangokat hallott a szobából kiszűrödni: nem tudta pontosan, hogy mit művelhet odabenn Sirius, de talán tapintatlanság lenne rányitni. Ugyanakkor kiváncsi is volt, hogy Tapmancs milyen titkokat rejteget előle? Felébredt, amikor a másik kiszökött a szobából és villámgyorsan követte James láthatatlanná tévő köpenyében, hát jól látta, hogy ide ment be. Most nyisson be?
Mire nemet mondhatott volna magának, már le is nyomta az aranyszínű, antik kilincset. A saját kiváncsisága legyőzte.
A látvány enyhén szólva sokkolta: először nem akarta elhinni, hogy akit megpillantott, nem csak egyszerűen egy mennyasszony, hanem... hanem...
-Sirius?-kérdezte döbbent hangon. Talán túl halkan, mert a Black annyira el volt foglalva saját, bájos pofikájának a bámulásával, hogy meg sem hallotta. Tán nem is akart tudni róla. Mereven hipnotizálta magát az ezüsttükörbe meredve.
Holdsáp először arra jutott, hogy a legjobb lesz, ha szépen kióvakodik innen és a sírig hallgat a dologról, de aztán... végül is, ha már kiderült... úgysem lehet a végsőkig titkolózni... Különben meg Tapmancs, az a Tapmancs, aki az ideje nagy részében vaskos tréfákat űz a mardekárosokkal, imád kötekedni és nem riad vissza pár súlyos pofon kilátásától sem, nos... khm, meg kellett állapítani, hogy egész helyes. Sőt, aranyos. Nem is lenne rossz nő belőle...
Lupin a súlyos ajtóhoz lapulva számba vette az életében jelenlévő, jobb csajoknál a kilátásait és valahogy arra jutott, hogy ennél csinibb macája nemigen lesz, az tuti, még ha a tangájában egy farokkal több is van neki a kelletténél. Hiszen kedveli Siriust vagy nem? Oh, nagyon is. Ha nem lenne James, az az átkozott, a legközelebbi barátok lehetnének. És egy lánnyal nem is lehet olyan jól beszélgetni, mint a haveroddal. Amúgy is megmozdult benne valami, amint ez a látvány a szeme elé tárult. Határozottan érezte, hogy a farka önálló életre kell. Kínos vagy sem, de... huh!
Elsuttogott egy egy halk invitot, hogy megszerezze Black pálcáját, ami hanyagul hevert egy kupac ruha tetején, majd amint megkaparintotta, a zsebébe süllyesztette. A helyiség különben úgy festett, mint női butik tornádó után. Szanaszét heverő, félpár topánkák úsztak a fényesen csillogó, érintésre csábító anyagok hullámzó tengerében, a gyertyák fényében szelíden ragyogó diadémokkal, megbontott parfümös üvegekkel, fátylakkal, tollakkal egyetemben... Megfelelően bizarr a környezet, hogy a legjobb barátunkat egy kicsit megdögönyözzük, persze a legnagyobb titokban, a legfontosabb biztonsági intézkedéseket betartva...

A hártyavékony, ezüstös kötelek, mint simogató kígyók fonódtak a végtagjaira és pár pillanat alatt gúzsba fonták, akár egy előkelő kötözött sonkát.
-Remus?-kérdezte elhűlve, amint hátrapillantott támadójára.
-Én vagyok.-felelte a szőke fiú a helyzethez képest természetes hangon-Csak azt akarom mondani, hogy nagyon csinos vagy ezekben a... sz'al jól nézel ki.
-Azért kötöztél meg, hogy ezt közöld velem?
-Öh, nem... Mindössze kerülni akartam a csörtét, érted. Kissé fura ez az egész, nem akartam, hogy begorombulj, meg minden... Vagy ellenállj.
-Mi a fészkes fenének?! Egyáltalán hogy kerülsz ide?!-visította dühösen.
-Követtelek. Nem volt nehéz.-kacsintott Holdsáp bizalmaskodva, de Sirius nem volt éppen elragadtatva-Különben meg erről beszéltem, ahogy az előbb pampogtál.-magyarázta kissé bizonytalanul-Hisztérikus vagy, mint anyád.
-Milyen vagyok, te idióta?! Eressz végre el!
-Még mit nem!-pörgette meg Lupin a levegőben a pálcáját enyhén suta mozdulattal, mint aki nyeregben érzi magát és Black elé sétált-Szórakozni akarok. Veled.-mutatott az eszköz hegyével rá, meglepően határozottan, majd egy láthatóan hirtelen jött ötlettel gyengéden megemelte vele az állát.
-Hagyd ezt abba, ne legyél beteg!-sziszegte Sirius.
-De az akarok lenni, egyszer az életben... és most itt az alkalom.
-A barátod vagyok!!!
-Ez valahogy eszembe sem jut, ahogy így elnézlek ebben a cuccban.-meredt rá a szobatársa megbabonázva és közelebb hajolt.
-Ne merj semmit sem tenni, mert én...
-Tudom, tudom, kinyírsz. Persze, drágám, persze. Egyetlen exmemoriam és holnap arra sem fogsz emlékezni, hogy fiú vagy-e vagy lány.-simított a hajába Remus.
Arra még nincs reális esélye, hogy alkalmazza az animágiát, mert az egyenlőre kockázatos lenne, meg aztán ki tudja, mi az állati formája. Lehet, hogy egy kikúrt bagoly vagy egy gőte-még a végén tollas marad a háta vagy egy pikkelyes a feneke, ha elrontja a dolgot. Holdsáp közben a kitömött melleire tapasztotta a tenyerét és a száját kereste a sajátjával. Jobb, ha meg sem szólal. Összeszorította halvány vöröses rózsaszínre rúzsozott ajkait.
-Hát így állunk!-suttogta a szőke.
-Hagyj békén!
-Előbb meséld el, ki adta neked ezt a remek ötletet, hogy csajnak öltözz!-telepedett az ölébe Holdsáp és átkarolta a nyakát, hogy a tarkóját cirógassa, amitől kellemes érzés szaladt végig az idegpályáin, de igyekezett leplezni.
-Mi közöd hozzá?
-Te mondtad az előbb, hogy a barátom vagy...-lehelte Lupin a jobb fülébe, közben a bal cimpáját finoman morzsolgatta. Sirius véletlen eleresztett egy nyöszörgő kis kéjes nyikkanást.
-Ezt szereted, mi?-érzékelt egy rebbenő puszit a hallószervén, majd egy meleg, puha nyelv tekergőzött belé, pont mint amikor Bellatrix... Nem, nem, nem gondolhat erre... De késő volt, felfedezték a gyenge pontját, a rést a pajzson.
Lehunyt szemmel hagyta, hogy a másik a nyakán dolgozzon, aztán megcsókolja és a ruhája alá túrva megkeresse a mellbimbóját, hogy kissé erőteljesen megcsavargassa. Különös módon tetszett neki ez is.

Holdsáp lazított a köteleken, hogy gond nélkül a földre gyűrhesse a már sokkal, de sokkal kevésbé ellenkező Blacket. Nem állíthatta volna, hogy egy-két játékos puszin kívűl akadt volna különösebb szerelmi kalandja, most meg itt találja magát bársonyon és szaténon, forró ölelésben hempergőzve a legjobb barátjával, aki Merlinre, a legcsábítóbb, leggyönyörűbb lény ezen a rohadt, kibaszott világon, ami eddig csak szenvedéseket okozott neki! Hát eddig miért nem vette észre, hogy egyenesen neki teremtették...?
Úrrá lett rajta az érzés, hogy egyszerűen felfalja, bekebelezze és a saját részévé tegye a másik fiút, egy engedelmes játékszert faragjon belőle, hogy senki ne lophassa el tőle többé, hiszen végre megtalálta a... a... boldogsá..., nem, nem, a földi kéj kimeríthetetlen forrását és általa meglelte önmagát is. Egy harapós csókba feledkezve kétségbeesetten kereste az utat a csinos alsószoknyák alá, hogy levezesse a mérhetetlen energiát, ami egyre és egyre erősebben összpontosult a farkában. Először az életben semmi mást nem kívánt, kizárólag megszerezni egy önálló test felett a korlátlan uralmat és önző módon kielégíteni magát. Szentül hitte, hogy ez így lesz jó.
Amint elérte a bugyit, egyszerűen elszakította, ami nem tetszett a gazdájának, de ő elmosódott, távoli hangoknál nemigen hallott többet a tiltakozásból. Innen már kizárólag egy dolog számított: a Lyuk, amit meg kell hódítani, bármi áron. Csak a célt látta, mint a prédára leső ragadozó. Az áldozat hamarosan vonakodni kezdett, de nem engedte, hogy ez ellenkezésbe csapjon át, inkább ismét köteleket bűvölt a csuklója köré, a hasára fordította, aztán rántott egy szorosat a fűzője zsinórjain, amitől az érzékien följajdult. Remus nem bírta megállni, hogy vérfarkas-erejét összeszedve ne tegye meg újra és újra, míg Sirius el nem vesztette az eszméletét a fájdalmas, elhaló nyöszörgések közepette. Így végképp megszűnt minden szégyenérzete. Lerángatta magáról a pizsamaalsót és egy perc alatt végrehajtotta az ájult fiún, amit akart. Tetszett neki, de rövid volt, túl hamar végetért a mámorító gyönyör, még bele sem lovalta magát igazán, csalódást okozott egy cseppet, nem, nem, mégsem lesz ebben a formában jó a dolog! Meglazította a fűzőt és két írtózatos pofonnal életre pofozta a másikat, aki elsápadva pihegett, önmaga árnyékaként, elkenődött rúzsa alatt elkékültek az ajkai az oxigénhiánytól, éppen csak felrebbentek a pillája és ismét elájult.
Lupin begazolt: ha ezt Dumbledore megtudja, márpedig őt ismerve meg fogja valahogy tudni, az holtbiztos, akkor ő repül innen. Ez a rohadt kis kurva meg...!!! Most mit csináljon vele?! Az is lehet, hogy belső sérüléseket szenvedett, vagy eltört valamilye, bassza meg! Megrémült, ugyanakkor fel is izgult a gondolattól, hogy sikerült károkat okoznia a társában, lelki szemei előt látta a rombolást, ami az ő kezétől származott. Nem úszhatja meg, akkorhát... akkorhát mit veszíthetne azzal, ha folytatja?

Sirius kínlódva, levegőért kapkodva tért magához, alig érezte a saját testét. Az egész, amit halványan érzékelt a világból, egy szőke, az arcába omló hajkorona volt, ami kellemetlenül irritálta őt.
-Felébredtél, szívem?-markolta meg Remus elég szorosan a torkát és az állát, közben meg ütemesen mozgott benne, de Black ebből mindössze egy monoton súrlódást fogott fel.
-Mi... mit...-próbálta keresni a szavakat, de nem jöttek a nyelvére.
-Shh, drágám!-nyomta a száraz, tüzelő markát a szájára a másik-Ne beszélj!
-De... dem...-ekkor csorrant ki az első vékonyabb, testmeleg vércsík a szája sarkából, amit a rajta kéjelgő Lupin szémázolt az arcán a kezével.
-Megsérültél... többször is, nagyon-nagyon csúnyán. Sajnos nincs sok időd hátra, hát élvezzük ki együtt, ami még megmaradt neked.-hajolt rá Holdsáp, újdonsült parókájának fürtjeit a képébe dörgölve. Ez már nem tetszett neki, egyáltalán nem: a kétségbeesés csípős könnyei a szemébe gyűltek, majd elindultak lefelé a bőrén. Nála valamivel könnyebb szobatársa iszonyatos súllyal nehezedett rá és szaggatott a belseje.
-Ne sírj már, veled megyek én is, ha akarod...-súgta a vérfarkas elszántan a fülébe-Nekem nem jó így, gyűlölök így élni, azon a rohadt kegyelemkenyéren, amit az igazgató meg az a néhány felnőtt vet nekem szánalomból... azt hiszik, az enyhíti a fájdalmam?!-lökött egy utolsót rajta és frusztráló nemtörődömséggel elélvezett benne.
-Hagyd abba!-formálta meg hatalmas erőfeszítések árán a bizonytalanul csengő szavakat és remegő karjaival-holott a legkisebb mozdulat is fájdalmat okozott-megpróbálta eltolni az elborult, eszelős tekintetű fiút, aki némi smink segítségével ijesztően groteszk, sötét színekkel festette ki a szemkörnyékét meg a száját.
-Te nem taszíthatsz el magadtól, te utolsó...-söpörte le magáról a tétován remegő ujjait Remus és három értelmetlenül erőszakos pofonnal jutalmazta "elhamarkodott" cselekedetéért, amitől Sirius csillagokat látott-Nincs semmi értelme az ellenkezésnek, haldokolsz, nézd csak meg magad vagy ezt!-villantott fel neki egy éles, azonosíthatatlan, véresek tűnő eszközt-Megforgattam benned pár helyen... csak úgy.-közölte az előbbi indulatoktól mentes, hideg, szenvtelen hangon-Nekem soha nem voltak drága játékszereim, nem úgy, mint a hozzád hasonlóknak... hát eljátszottam veled, de lásd, hogy nem vagyok egy gonosz, elfajzott féreg, hagytam, hadd aludjál közben. De...- kelt fel és a hóna alá nyúlva lassan a tükörhöz húzta-... szeretném, ha alaposan szemügyre vennéd az eredményt. Hidd el, kihasználtam az időt, amit nekem adtál magaddal együtt.
Black kábán bámult végig saját magán és elsőre alig fedezett fel változást, aztán viszont kibontakoztak előtte a részletek és már teli torokból sikított volna az őrülettel határos kétségbeeséstől, ha nem tapasztják be az ajkait, ezáltal legfeljebb némi vinnyogás távozott belőle. Holdsáp telekarcolta az egész altestét rúnák és egyéb bizarr alakzatok sokaságával, melyek együttesen perverzül gyönyörű, bonyolult mintát formáztak-a horrorisztikus rémálmok és álmodozó látomások a talpától a térdén keresztül a derekáig beborították a meztelen bőrét.
-A mi életünk története.-kényszerítette Lupin, hogy szemügyre vegye a rombolásának egy részét-Ilyen lehetett volna, ha igazából is lány vagy... Tetszik? A vért, ami elfolyt, míg megalkottam, letöröltem, hogy te is jól lásd az egészet.
Tapmancstól csak arra futotta, hogy zokogjon és megpróbálja elfordítani a fejét.
-Hagyd ezt abba, tudom, hogy fűzőtől, amit visszaadtam rád, nem látod, de feljebb is folytatódik természetesen és ha játszod az eszed, teljesen szét fog szakadozni. Megmutatni sajnos nem tudom, mert bevallom, annyira tetszettél ebben a ruhában nekem, hogy a biztonság kedvéért rádvarrtam néhány helyen. Hogy soha többé ne vehesd le...

-x~v-x~é-x~g-x~e-

___________________________________________________________________________________

Cím: Viszlát!

Szerző: Nigella

Karakterek: narkós!Remus/elérhetetlen!Sirius

Történet: Remus reménytelenül szerelmes?

Megjegyzés: Két óra alatt írtam, senki ne várjon remekművet.

Figyelmeztetés: 12 éven aluliaknak nem ajánlott (PG), droghasználat, lehetséges karakterhalál.

Fájt a feje, iszonyatosan fájt...
A vizsgák két napja értek véget, de a feszültség azóta is ott bújkált a tagjaiban, egyszerűen nem akart távozni a testéből. Gyengének érezte magát, a három nappal ezelőtti holdtöltét sem heverte még ki... Vannak dolgok, amelyekhez egyszerűen nem lehet hozzászokni és az átváltozás is azok közé tartozott.
Fáradtan és rezignáltan pakolgatta négyük cuccait az asztalon, tulajdonképpen céltalanul... a többiek olyan távolinak tűntek, pedig csak odalenn sétálgattak a parkban...akármikor kimehetett volna hozzájuk, de nem bírta rávenni magát, hogy ismét végignézze, hogy Jamie milyen nagy igyekezettel ugrál Sirius körül... Ő soha nem bírt eléggé imponálni ahhoz Blacknek, hogy tartósan magáravonja a figyelmét... Potternek meg persze mindig sikerült.
Mára virradóra rájött, hogy nincs is értelme a dolognak.
Ezt a csatát soha nem nyerheti meg, hát jobb, ha elfelejti őt.
Előszedte a barna zacskót a ládája egyik eldugott zugából: nem az eredeti rendeltetése miatt rejtegette a tartalmát a többiek elől, hiszen az aranyvérűeknek mit sem tudtak az efféle varázstalan dolgokról. Rutinos mozdulattal kiborította a port a Blue John-mintázatú márványasztalra, azon nem látszott a nyoma, aztán rábökött a pálcájával, hogy három kis csíkba rendezze a barnás anyagot. Ekkor rezignáltan elmosolyogott... lehet, hogy a hernyó most még így engedelmeskedik neki, de pillanatokon belül ő lesz a rabszolgája... Enyhén megnyalta a szája szélét, aztán előhúzott egy ötfontost, amit erre használt, egy mugli papírtallért, ahogy Pettigrew nevezte, amikor egyszer meglátta nála. Sirius kinevette a pénzt és szánamasnak nevezte a muglikat, amiért egy darab pergament ekkora értékkel ruháznak fel.
Holdsáp vállat vont az emlékfoszlányra és a megfelelő formára gördítette össze a kezében a zsetont, aztán egyszerűen a herc fölé hajolt és egy pillanat alatt betárazta a bal oldali csíkot.
-Vahaaa...-dőlt hátra egy pillanatra a széken, míg az olcsó anyag szétáradt az ereiben... nem ez nem elég, jött rá hamarosan, nem volt elég erős a rátörő nyugalom, és Tapmancs képe még mindig tisztán lebegett előtte... simán feltolta a következőt is, hiszen úgysem kéne, hogy itt maradjon, de a pazarlás sem jó, neeehheeeem. Ezek után már nehéznek tűnt nem lezuhanni a szék alatt támolygó mélységbe... Ó, már kezdtett távolodni a Roxfort, meg a torony is vagy mi... Visszavágyott most egy cseppet azokba a bulikba, amiken Shirleyben vett részt egy barátjánál... ... mekkora flash volt az... még azt mondják, hogy muglik a képtelenek varázsolni... Pedig ott, ott mindenkit elbűvölt a...ah... mi is a neve...?
Fölszivornyázta a harmadik csíkot, hátha akkor eszébe jut... A feje az asztal lapjára esett a feje, nem bírta tovább tartogatni... egy ideig jól elszórakozott, míg figyelte a kis pénzcsövet és úgy vélte, még soha az életben nem látott ilyen szép dolgot. Megnyugodott tőle... Az izomtónus teljesen elhagyta a testét... olyan boldogság indult ki az orrlyukaiból, hogy az anyja méhében nem vette körül ilyen gondoskodás. Meleg volt körülötte és bolyhos az egész világ, jahaj, de.... mér is kellene aggódni...
A világ totál elfolyósodott... a bútorok is elolvadtak és elindultak a padló rései felé... szinte előtte volt, ahogy becsurognak az alattuk elterülő helyiségbe, ahol még sohasem járt...

***

Sirius elunta Pipogyusz osztását a parkban, ezért megsúgta Jamesnek, ha folytatja, akkor esetleg lehet szó valamiről köztük este...
Persze a nagy szart... de Ágas mindig bedőlt neki. Soha nem bírt kettesben maradni miatta Remussal, pedig a szöszit határozotta jobban csípte. Különben is aggódott miatta, olyan sápadtnak tűnt az elmúlt napokban, amúgy is mint egy árnyék közlekedett, de mostanában méginkább... Black nem igazán sejtette, mivel vidíthatná fel... őt persze felvidította volna egy közelebbi ismerkedés, de ... félt, hogy belegázol a srácnak a lelkébe: az egész csávó egy porcelánbaba volt a szemében, ami bármikor összetörhet...
A klubhelyiségből felsétált a hálótermükbe: Holdsáp az asztalnál szunyókált... mellette egy nyitott könyv, biztos olvasta, aztán bedobta a szunyát tőle... az olvasás hülyeség, amúgy is.
Odasétált a szőke fiúhoz, hogy megsimogassa a tarkóját, úgy szerette volna már végigfuttatni az ujjai hegyét azokon a gyerekes, puha pihécskéken... Szórakozottan hozzáérintette a középső ujját a selymes bőrhöz, s mintegy mellékes pillantást vetett az összetekert muglibigyóra az asztalon, aminek bebarnult az egyik vége. Odanyúlt érte, hogy végre egyszer szemügyre vehesse, mert titokban azért érdekelte, hogy mi olyan érdekes abban a nyomi papírban... miért nem dobja el a farkas?
A keze valami kocsonyás és langyos dolgot érintett, jobban megszemlélve a kezétt rádöbbent, hogy alvadó vérbe ért. Undorodva és borzongva ejtette a kőre azt a szart... Eltelt pár pillanat, míg kapcsolt: megragadta Remus vállait és felhúzta a fejét: az orrából megállíthatatlanul ömlött a vörös patak.
De mitől?
A pulzusát jóformán nem is tapinthatta már, nem is lélegzett: és ami igazán pánikra adott okot, fogalma sem volt, mi történt Lupinnal...
Elsírta magát a tehetetlenségtől.

Vége