Piton/Harry fordítások

Cím: Horoszkópod a mai napra

Szerzõ: Telanu

Fordította: Dina

Korhatár: 14 éven aluliaknak nem ajánlott (PG-13)!

Leírás: A kávéfőző elromlott, de Pitonnak kávéra van szüksége. Tényleg. Nagyon.


Bika (Ápr. 20- Máj. 20)
Hogy megfelelő megvilágosításba tudd helyezni életed problémáit, hasonlítsd őket össze az Európán végigsöprő XII. századi pestisjárvánnyal – és rá fogsz jönni, hogy még mindig nagyon szörnyűnek tűnnek.

-*-*-

Minerva McGalagony dühösen vetette magát a tanári szobában álló egyik székre. Összevont szemöldökein jól látszott elégedetlensége. Filius Flitwick rámosolygott együttérzése jeleként és elérakott egy gőzölgő csésze teát.

-Próbáld meg ezt helyette.

Gondosan ügyelve arra, hogy a rosszkedv egy pillanatra se tűnjön el az arcáról, McGalagony a szájához emelte a csészét és belekortyolt.
-Nem ugyan az. –motyogta.

Flitwick megrázta a fejét.
-Hogyan szokhattatok mind rá arra az amerikai löttyre, elképzelni sem tudom. A tea a mi italunk. A brit ital, Minerva.

-Kevesebb benne a koffein, Filius. –válaszolta McGalagony nyűgösen. Elfordította a fejét, hogy dühösen rámeredjen a kávéfőzőre, amely csendesen és működésképtelenül állt az asztalkáján. –Mi történt vele?

-Hóborc. –foglalta össze Flitwick.

-Megölöm.- hörögte McGalagony, és kelletlenül ivott még egy korty teát.

-De hiszen már halo…

-Nem véletlenül, biztos vagyok benne! De majd kitalálok valamit. –Újabb korty. –A fenébe is, ez szörnyű!

Flitwick fel volt háborodva. –Szép, mondhatom! És még te hívod magad skótnak? A saját nemzeti italotokat sem tudod értékelni…- kidomborította a mellkasát, bár ez talán nem volt annyira hatásos, mint szerette volna. –Mi a baj ezzel a tanári karral, azt szeretném én tudni. Csak az igazgató és én értékeljük a rengeteg természet adta előnyt, melyet a tea nyújt nekünk.

McGalagony a mennyezet felé emelte tekintetét és egy kicsit lejjebb csúszott ültében, miközben újra kortyolt.

Flitwick folytatta. –Mi a rossz abban, hogy segít a szervezet méregtelenítésében? Mi? Mi? És az emésztési zavarokra is jó! Hogy egyszerűen jól érzed magad tőle? Mit ad nektek a kávé, amit a tea nem?

-A lelkierőt az élethez, amikor fel kell kelnem, –morogta McGalagony, -és a képességet, hogy ne öljelek meg, amikor így össze-vissza zagyválsz.

Flitwick összevonta a szemöldökét, majd a faliórára pillantott és rögtön jobb kedvre derült. –Hát ha kitart a lelkierőd még két percig, akkor láthatsz majd valami szórakoztatót.

McGalagony is rápillantott az órára. –Mi?...óóó…-és elmosolyodott.

Perselus Piton óramű pontossággal működött reggelenként. Minden hétköznap egészen pontosan 7 óra 33 perckor bebotorkált a tanári szobába egy üres kávéscsészével, melyet a kávéfőző mágikus csapocskája alá tartott pontosan negyvenhárom másodpercig, kiitta a csészét, új adag kávét töltött magának, azt is kiitta, leült az ablak mellett álló székbe hét percre, mialatt teljesen felébredt, majd elvonult a nap első bájitalóráját megtartani. Mindezt anélkül, hogy egyetlen szót is szólt volna bárkihez is. Valaha is. A többi professzor már rengetegszer látthatta ezt a rituálét.

A mogorva arcok lassan felderültek, ahogy a szobában lévők mint izgatottan lesték az ajtót.

Már 7 óra 32 perc volt.

Egy perccel később, pontosan menetrend szerint, az ajtó kivágódott és egy feketébe öltözött alak botorkált be rajta. Mozgásában nyoma sem volt a megszokott kecsességének. Egy üres bögrét szorongatott. McGalagony elrejtette mosolyát csészéje mögött, nem mintha Piton észrevette volna.

Piton a falnak dőlt a kávéfőző mellett, hogy legyen ami fent tartja, és, szemeit végig csukva tartva, a csapocska alá lökte a bögrét.

Semmi nem történt persze, de ez neki nem tűnt fel. Negyvenhárom másodperc múlva kihúzta a bögrét, ajkaihoz emelte, ráfújt a nagy semmire és felhajtotta.

Lejjebb engedte a bögrét és gyanakodva üres belseébe bámult. Szemöldökei összehúzódtak, majd olyan arckifejezéssel, amely azt sugallta, szilárd elhatározás él benne, hogy nem hagyja magát átverni, újra a csap alá tartotta az edényt, szemeit újra lehunyva.
McGalagony felhorkantott, Flitwick eltakarta száját egy szalvétával. Bibma professzor kinézett az ablakon, miközben a nevetéssel küzdött.

Hagyták, hogy még egyszer próbálkozzon, mielőtt megsajnálták volna. –Perselus, -mondta McGalagony. Semmiféle válasz nem érkezett. –Perselus! -mondta, ezúttal hangosabban.

Az egyik fekete szem kinyílt és rábámult.

-Elromlott a kávéfőző- mondta, tisztán artikulálva. –Nincs ma reggel kávé.

-Igyál egy kis teát. –Tette hozzá Flitwick jókedvűen.

Piton csak bámult rájuk. Majd a kávéfőzőre. Vissza rájuk. Úgy húzta össze szemöldökeit, hogy azt akár cukinak is lehetett volna nevezni, ha nem ő lett volna Perselus Piton.

-Elromlott. –mondta McGalagony újra.

Szünet.

-Nincs kávé? –kérdezte Piton rekedt hangon.

McGalagony, aki már el is feledte saját koffein-elvonási tüneteit megrázta a fejét és igyekezett nem mosolyogni. –Nincs kávé.

Piton ajkai némán mozogtak egy percig, mielőtt kibökte: -Miért?

-Mert elromlott a kávéfőző. –ismételte meg McGalagony, még mindig ugyanazon a hangos, tisztán érthető hangon, amellyel buta gyerekekhez szoktak szólni. –Hóborc eltörte.

-A kis gennyláda. –morogta Bimba.

-De majd elintézzük. –biztosította McGalagony.

-Dumbledore megígérte, hogy beszél vele. –sóhajtotta Flitwick. –Nem mintha az sokat használna…

-Gondolod, hogy be tudnánk vonni a Véres Bárót valahogy? Ő az egyetlen, akire hallgat…

Piton még mindig mereven bámult McGalagonyra, bögréje még mindig a nem reagáló csap alatt. A tanárnő kérdőn felhúzta egyik szemöldökét.

-Nincs kávé? –ismételte meg Piton tónus nélkül.

-Nincs. Kávé. Perselus.

Bimba kezdett aggódni. –Gyere, ülj le szépen ide a szokásos székedre…

Egyetlen szó nélkül Piton ellökte magát a faltól, kissé bizonytalanul megállt a két lábán, elindult az ajtó felé, tompa puffanással nekiment az ajtófélfának, visszalépett, majd sikeresen elhagyta a szobát így második próbálkozásra.

McGalagony vetett egy pillantást a rossz kávéfőzőre majd kissé nehezen arra a következtetésre jutott, hogy megérte.

-*-*-

Pitonnak úgy tűnt a folyosó hullámzik körülötte, ahogy a tanterme felé igyekezett, ahol majd…csinálni fog valamit, biztos volt benne. Majd kitalálja, mikor odaért. Meg talán azt is kitalálja, hogy mi az ördögtől hasogat úgy a fél arca.

Egy meglehetősen szemkápráztató lila és vörös vízió tűnt fel előtte a semmiből, sok-sok szürke hajszállal keretezve. Piton ijedten hátrébblépett és ráhunyorgott.

-Perselus!

Óh. Dumbledore. Igen, úgy nagyjából már ki tudta venni az igazgató alakját. Vajon miért csak az egyik szemével látott? Halványan rémlett, hogy nekiment valaminek pár perce…

-Perselus, mi történt az arcoddal?

Dumbledore szavai idegesítően visszhangoztak a fejében. Miért kérdez tőle Albus ilyen nehezeket kora reggel, főleg amikor nem ivott…

Oh, igen. Ez olyasmi, amiről az igazgatónak feltétlenül tudnia kell, gondolta Piton, szomorúan méregetve az üres kávéscsészét, melyet még mindig a kezében szorongatott. –Nincs kávé. –jelentette be, miközben karjával úgy nagyjából a tanári szoba irányába intett és majdnem elsodort egy arra járó elsőévest.

-Nincs kávé? –Dumbledore aggódó hangja azt sugallta, hogy megfelelően felmérte a helyzet súlyosságát, de aztán az idősebb férfi folytatta. –Értem Perselus, de mi történt az arcoddal? Bozontos ősz szemöldökét összehúzva méregette Pitont, majd körbetekintett, közelebb hajolt és lehalkította a hangját. –Nem akarom beleütni az orrom a dolgaitokba, de úgy érzem kötelességem megkérdezni…problémáitok vannak Harryvel?

Piton nem értette a hirtelen témaváltást. Hogy jön ide Harry? Persze volt benne ráció – Harry miatt nem tudta soha kialudni magát végül is, és szorult rá annyira a kávéra. De most sürgetőbb baja is volt.

-Nincs kávé, Igazgató Úr. –ismételte meg, lassan szótagolva. –A tanári szobában. –Hirtelen beugrott valami. –Azt mondták Hóborc miatt.

-Értem, Perselus. –Mondta Dumbledore, még lassabban szótagolva. De – mi – történt –az –arcoddal? –Egyik ujjával gyengéden Piton arcához ért, és ez valamiért pokoli fájdalommal járt és könnyeket csalt a bájitalmester szemébe. Beugrott egy újabb ködös emlék.

-He? Oh. Nekimentem valaminek. –Elgondolkozott. –Talán az ajtó volt? De Igazgató Úr! –folytatta, és már kezdte idegesíteni, hogy az öregember nem figyel rá eléggé, -Nincs kávé! –Mintegy bizonyítékképp megrázta Dumbledore orra alatt az üres bögrét.

Az aggodalom eltűnt Dumdledore arcáról, helyette a szemei kezdtek jókedvűen csillogni. –Oh szegénykém. Látom. Hát, meglátom mit tehetek. Addig is…- felemelte a pálcáját, és Piton arcára mutatott vele- aki mindössze egy lassú pislogással reagált erre-és azt mormogta „Reduceron danosi”. Piton arca megszűnt sajogni és a látása is kitisztult, ami remek volt, de a sürgető problémát nem oldotta meg.

-Bocsánatot kell kérnem Harrytől, hogy ilyesmit feltételeztem róla –folytatta Dumbledore jókedvűen. –Tessék, már le is lohadt a duzzanat. Nem hagyhatjuk, hogy az osztályod is olyan téves következtetésre jusson, mint a szegény igazgatójuk, igaz?

Osztály? Piton pislogott.

-Osztály. –Ismételte meg Dumbledore határozottan és egy gyengéd lökéssel a bájitalterem felé indította Pitont. –Menjél csak. Én pedig meglátom mit tehetek a –köhintett egyet – helyzet ellen.

Ez is több a semminél, gondolta szomorúan Piton ahogy figyelmét megfeszítve, hogy meg ne botoljon lépkedett le a lépcsőn. Dumbledore végig figyelte útján, aggódva de azért jól szórakozva, bár ezt ő nem vette észre.

-*-*-

Vízöntő (Jan. 20 – Feb. 18)
A hold valóban a te jeledben kel föl, de egyenlőre lövése sincs senkinek sem arról, hogy ez mit jelent. Inkább csak gyönyörködj a szép holdban egy ideig.

-*-*-

Piton meredten nézte a pergament, mely a tanmenetet tartalmazta. –A mai nap kávét fogunk csinálni. –Nem, nem ez volt az. –Úgy értem Zsugorító főzetet. Igen. –Anélkül, hogy felnézett volna az asztaláról, intett a kezével a gyerekeknek. –Benne van a könyvetekben. Tudjátok. Munkára.

Majd lerogyott székére, nem törődve a harmadéves Hugrabugosoktól és Hollóhátosoktól jövő aggódó suttogással, akik megpróbálták megkeresni a könyvükben a megfelelő receptet, anélkül, hogy a legkisebb segítséget is kaptak volna tanáruktól. Komolyan, ez elviselhetetlen, gondolta Piton. Hogyan tudna mindenféle kémiai segítség nélkül működni? Már a hetvenes években sem sikerült neki, és most sem akarta elkezdeni.

Hirtelen megremegett az egyik –beismerten nagy- orrcimpája. Hát, legalább mindennek jó szaga volt. A kis tökfilkók még nem ronthattak el nagyon semmit. Bár ha bármelyikük is felemeli ma a kezét, és Piton Professzort szólítja a kis éles, micsoda-egy-barom-vagyok hangocskáján, Pitont igazán nem lehet majd felelőssé tenni a történtekért.

Elgondolkozva beleszagolt újra a levegőbe. Igen, határozottan jó illata volt mindennek. Jobb, mint jó. A Zsugorító főzeteknek nem szokott ilyen csodás kipárolgása lenni, vagy mégis? Felnézett. Minden diák az üstje fölé hajolva dolgozott, aprított és kavart, meg ilyesmik. Mi mást várt volna Hugrabugosoktól és Hollóhátasoktól… és ott volt az a szag! Biztos képzelődik…valamiféle elvonási tünet. Hiszen mi másért lenne olyan illata egy teremnek tele készülő Zsugorító főzettel, mint egy forró csésze…

-Piton Professzor! –motyogta alig érthetően egy Hollóhátas lány, -Van-van itt valaki az ajtóban. –Piton az említett ajtó felé fordult-nem hallotta, hogy bárki is kopogott volna – majd olyan gyorsan állt fel, hogy a széke hátraesett ő pedig beleszédült. A tágra nyitott ajtóban állt a legszebb, legfantasztikusabb, legszexisebb dolog, mit valaha is látott.

Egy forró csésze kávé.

Az, hogy Harry Potter tartotta, igazán másodrendűnek tűnt.

Nem törődve az osztály halk beszélgetésével, az ajtó és a mosolygó szeretője felé indult, majd gondosan becsapta maguk mögött az ajtót.

-Jó reggelt! –Próbálkozott Harry, de Piton már kiragadta a csészét a kezéből és úgy itta, mint a sivatagi vándorok a vizet. -…Nagyon szívesen. –tette hozzá a fiatalember szárazon.

-Umm.- Válaszolta Piton, és csendet kérve feltartotta egyik ujját, miközben azon igyekezett, hogy minden egyes cseppet kiigyon. Majd leengedte a bögrét egy elégedett sóhajjal.

Harry undorodva csóválta meg fejét, bár még mindig mosolygott. –Ilyen hangokat még szex után sem adsz ki, ugye tudod? –Elgondolkozott, majd hozzátette. –Közben még különbeket is, de utána…

-Hmm? –Piton szemei csukva voltak, és valami, amit akár mosolynak is lehetett volna nevezni ült az arcán, ahogy a forró folyadék utat égetett magának a gyomrába. Már bármelyik pillanatban felébredhetnek végre az agysejtjei… bármelyik pillanatban…úgy tűnt mintha Harry nevetését hallaná.

Azt határozottan hallotta, amikor Harry szinte dorombolta, hogy: - Maradt egy kis kávé a szád körül. –Majd érezte, ahogy a szeretője meleg, mozgékony nyelve lenyalta onnan. –Hagy segítsek. –Mondta és megcsókolta.

Oh, ez igazán jó volt. Igazán csodálatos így kezdeni a reggelt… Egy pillanat!

Elrántotta magát Harrytől, és idegesen körbenézett a folyósón. –Megőrültél? Az iskola folyosóján állunk! Egy osztálynyi diák van a hátam mögött!

-Ah, látom végre hatott. –Mondta Harry egy sajnálkozó mosoly kíséretében.

-Hm? Oh, igen. Kösz. – Morogta Piton oda sem figyelve, miközben azon igyekezett, hogy ne nézzen a szeretője kivörösödött ajakira, melyek minden bizonnyal kávé-ízűek voltak…Így is elég problémát okoztak már neki azok az ajkak, nem utolsó sorban koffein-függőséget. Bár most, hogy a kávé utáni vágya kielégült, már nem volt benne biztos, hogy a Harry-függőség nem volt-e rosszabb még annál is.

Harry újra rávigyorgott. Hmm, nem, talán az a csésze kávé mégsem volt annyira szexi, nem vele összehasonlítva, most hogy már jobban bele tudott gondolni.

-Összefutottam Dumbledore professzorral.- Suttogta Harry, bár az ahogy mondta, akár azt is jelenthette, hogy „Bújjunk ágyba, édes”. Semmiféle Dumbledore-t tartalmazó mondatnak nincs joga arra, hogy így hangozzon, döntötte el Piton. –Megemlítette szorult helyzeted. Mivel hősies és nemes Griffendéles vagyok, azonnal a kisházba rohantam –hatalmas kockázatokat vállalva persze- és hoztam egy csésze kávét a - mi – saját - kávéfőzőnkből. –Minden szó között szünetet tartott és ujjával Piton mellkasába bökött. A „mi” alatt természetesen az övét és Madame Hooch-ét kellett érteni. Aki ha már felmerült…

-Nem azt mondtad, hogy repüléstan órád van ma reggel?

-De, tizenöt perc múlva. Ami rengeteg idő, hogy megmentsem az én szegény, szerencsétlen, tehetetlen…

-Ó, fogd már be. –Morogta Piton, aki azt kívánta, bárcsak megihatna még egy csésze kávét.

-Na szép, mondhatom. Persze mi mást várnék egy Mardekárostól. Egyébként elhanyagolod a munkád, ugye tudod? -Harry beleszagolt a levegőbe. –Csak én érzem úgy, vagy ég valami?

Valóban, pörkölt mocsári giliszta szag terjengett a levegőben, amit hamarosan követett egy aggodalmas –Piton Professzooor! –az ajtó mögül. Piton átkozódott, Harry kuncogott. –Na, hagylak dolgozni, rendben?

-Hmm. Én pedig hagylak, hogy visszatérj ahhoz a –hű-de-nagyon-fontos repüléstan órához, ahol megtanítjátok a rakás tökkelütöttet, hogyan repkedjenek ide-oda, mint hiperaktív madarak. –Válaszolta Piton mérgesen és kinyitotta az ajtót.

Harry megvárta, míg teljesen kinyílik és az egész osztály őket figyelte, mielőtt bosszút állt. Szerelmetes arckifejezéssel mormogta: -Én is szeretlek gyönyörűm. –majd elrohant mielőtt az elvörösödött Piton elátkozhatta volna valami fájdalmassal. Piton igyekezett tudomást sem venni az osztály kuncogásáról, elnémítani őket egy halálos pillantással és összeszedni még megmaradt méltóságát. A kis rohadék.

Furcsa, hogy az ilyesmi nem zavarta őt már annyira, mint illett volna.

-*-*-

A nap további része többé-kevésbé eseménytelenül telt, kivéve, hogy Harry ebéd alatt végig Piton lábát simogatta a saját lábával, de ennek a végére a Bájitalmester egy gyilkos pillantással pontot tett. Piton úgy döntött, nem bocsátja meg egy darabig még azt a „gyönyörűm” –öt.

Harry erre csak angyalian rámosolygott, és elkezdte a csokoládépudingot lenyalogatni a kanaláról. Piton vicsorgott és igyekezett nem hangosan nyelni, tudatában annak, hogy nem azért pirult ki, mert meleg volt a teremben. McGalagony elnevette magát, majd megköszörülte a torkát és gyorsan újra a tányérjára koncentrált.

-Senki nem tart aranyosnak! –motyogta Piton és nem nézett Harry szemébe.

-Persze, hogy aranyos! –gügyögte Bimba professzor. Harry Pitonra mosolygott, aki csak szemeit forgatta, és nem mondott semmit. A némaság volt az egyetlen helyes lépés, melyet egy hozzá hasonló sokat szenvedett mártír tehetett.

Mikor végre vége volt az ebédnek, Piton visszamenekült a bájitalterembe, útközben szerezve egy újabb bögre kávét, hogy ellensúlyozza a szörnyű reggeli kávéhiányt, és sokszor elismételte magában, hogy nem várja, hogy végre este legyen, és visszamehessen Harryvel közös szobájukba. És nem gondol arra a rózsaszín kis nyelvre sem. Vagy arra, ahogy Harry a fülébe suttogta ebéd után; „Ma este szárazra szoplak… gondoltam, szeretnéd tudni.”

A tanteremben azt mondta a hatodéves Griffendél –Mardekár osztálynak, hogy aznap nyelveket fognak csinálni. Nem, Fényképelőhívó folyadékot. Igen, ez volt az.

-*-*-

Bak (Dec. 22 – Jan. 19)
Csalhatatlan bizonyítékra fogsz lelni, miszerint valaki igenis a mennyországot ígérte neked.

-*-*-

Aznap este Piton úgy döntött, hogy most már elég idő eltelt ahhoz, hogy mégiscsak megbocsássa azt a „gyönyörűm”-öt. Igazán kicsinyesség lett volna tőle, ha nem teszi végül is.

Harry felemelte fejét Piton combjai közül és elmosolyodott: nem gúnyosan vagy mindent tudóan, hanem kicsit szégyenlősen, ahogy mindig szex után, amikor sikerül mindkettőjüknek kielégülést okoznia. –Jól vagy? –kérdezte gyengéden.

-Te… aztán… megtartod…az ígéreteid…nem igaz? –Sikerült kinyögnie Pitonnak ziháló lélegzetvételek között.

-Csak erre tudtam gondolni egész délután. –Mormogta Harry, majd szárazon hozzátette. –De gondolom benned fel sem ötlött egyszer sem.

-Persze hogy nem.

-Egész délután semmi izgalmasabbra nem gondoltál, csak bájitalokra, igaz?

-Teljesen. –Válaszolta Piton és felhúzta a kiállhatatlan kölyköt egy csókra. Harry sóhajtott és elégedetten mormogott alatta, és a végén szeretője mellé feküdt, kinyújtózott és ásított.

-Tényleg olyan vagy egy kicsit, mint egy macska. –Mondta Piton, és beletúrt a fekete hajba.

-Mindig ezt mondod. –Kuncogta Harry. –Szerencsém, hogy nem kutyás vagy.

-Hmm?

-Úgy értem akkor, -Harry újra elnevette magát, bár hangja már a közelgő álomról beszélt –biztos inkább Siriust választanád. Ha ha…

-Ha ha. –Piton újra megfogadta magában, hogy ha rajta múlik Harry soha de soha az életben nem szerez majd tudomást arról az karácsonyi bálról amikor ötödéves volt, és ő is és Black is túlságosan be voltak rúgva. Sosem élné túl, amit kapna érte. Vagy csak nem élné túl úgy általában, bár hogy Harry vagy Black ölné-e meg az más kérdés. Átkozott Lángnyelv whisky.

Bár persze, amikor először csókolta meg Harryt, a szeretőjét akkor nevezték ki Kviddics segédedzőnek, és mind a ketten részegek voltak a Harrynek rendezett bulin. Talán az alkohol nem minden gonosz forrása…

Szerencsére Harry halk „hmmm”-je azt jelentette, hogy nem lesznek további kérdések. Pillanatok alatt álomba merült Piton mellkasára feküdve, aki óvatosan kényelmes pozícióba rendezte mindkettőjüket. Gyengéden végigsimított Harry ajkain, letörölve róluk egy árulkodó foltot. –Black a közeledbe sem érhet. –suttogta, és megcsókolta a sebhelyet Harry homlokán.

És ha őszinte akart lenni, még csak a kávé sem.

Vagy bármi más.

Vége


Halak (Feb. 19 – Márc. 20)
Amíg az emberek továbbra sem vesznek tudomást a történelem tanulságairól, van remény számodra, hogy egy nap megtalálod szerelmed.