Kingsley/Artur írások

Cím: Kávécseppek

Szerző: Kikikoki

Korhatár: Hát igencsak light-os, tehát szívem szerint nem tennék rá korhatárt. 12 éven aluliaknak nem ajánlott (PG).

Megjegyzés: a történet kifejezetten azért keletkezett, hogy megtörjem a közkedvelt párosításokat, s az eddig mellőzött szereplőket is megpróbáljam beemelni a köztudatba...

Leírás: Egy kis szösszenet Kinsley és Arthur minisztériumi életéből, avagy mi történik akkor, ha egy bögre jéghideg kávé mellett elbóbiskolva néhány rakoncátlan hajszál belelóg a kihűlt italba...

Mr Weasley, arcán kissé fanyar mosollyal lépett be a Mágiaügyi Minisztérium csillogó aulájába. Minden rendben van, a por a szőnyeg alá seperve, a látszatvilág, a mátrix újra tökéletes, a gépezet olajozottan működik...

A tavalyi „nevetséges incidens”- óta, mely ezen a helyen zajlott, s a nevetséges Feketemágus, a nevetséges átkailval lerombolta a valóban nevetséges cikornyás faragásokkal díszített Mágikus Tertvériség kútját, most minden eredeti pompájában díszelgett. A romokat eltakarították, a kutat újraépítették, kis faragott kígyókkal díszítve az oldalán, a nem kívánt látogatók elriasztásául.

Mr Weasley utálta a kutat, és utálta a kígyókat is. Minden reggel belerúgott a kőfaragás tekergőző hüllőibe, s utána gyerekes élvezettel figyelte az undok kis bestiák fenyegetően megcsillanó márványszemét.

Persze, ha nem volt elég gyors, a hülye kis dögök alaposan belemartak a lábába, s utána kárörvendően nyújtogatták felé villás kis nyelveiket...

A minisztériumban nagy volt a káosz. Kósza pergamenrepülők repkedtek kusza mintákat rajzolva a légtérben, vagy épp zsúfolódtak be a felvonók apró kabinjába, szinte belerepülve a varázslók és boszorkák masszaszerű tömegébe.

Arthur a felvonó levegőnélküli fulladt izzadságszagában kezdte tiszta szerencsének érezni, hogy ma kivételesen nem vett talárt, s hogy Molly minden aggódása ellenére egyszem pulóverben hoppanált, majd verekedte el magát a mugli London kopott telefonfülkéjéhez.

Ahogy haladtak lefelé, egyre kevesebb varázsló, és egyre több üzenet váltotta a fülkében egymást, míg végre valahol az ötödik emelet körül, sikerült egy lépésnyi teret kicsikarnia magának, hogy kissé terpeszbe állva, s testsúlyát baljára helyezve megpihentesse sajgó jobbját.

Míg figyelmét igyekezett elterelni az apró, ám annál kellemetlenebb fájdalomról, melyet a faragott kőkígyók apró marása keltett lábszárában, a lift kinyíló ajtajában Kinsley kissé feszült arcát pillantotta meg. Kinsley...

Amint végignézett a varázslón, az izmos combjait kiemelő kordbársony nadrágtól kezdve a mellkasán feszülő fehér ingig, mely csak itt-ott villant ki kékesfehér szolgálati talárjából valami megmagyarázhatatlan belső melegség járta át egész testében, elfelejtetve vele az iménti kellemetlen találkozását a tekergő alattomos dögökkel, sajgó jobbjától kezdve a kilátástalan aktahalmokig, a levakarhatatlan, szinte már képébe mászó levelekkel együtt, s a rá váró akár napokig eltartó utált irodamunkáig.

Aztán elérték a hetediket, s ő halványan elmosolyodva préselte ki magát a sötétbőrű auror mellett az épp nyíló ajtók apró résen keresztül...

.

.

.

Mr Weasley fáradtan túrt bele vörösesbarna üstökébe. Mindig élénken csillogó szemei alatt most a kialvatlanság mély barázdái éktelenkedtek, s arca a zárt levegőjű iroda halvány derengésében pergamen fehéren tündökölt. Miközben kétségbeesett küzdelmet folytatott a rivallók, s az apró irodában összevissza repkedő belső üzenetek tömegével, kissé reményvesztetten szagolt bele a kezében tartott bögrében lötyögő, s kávéillatot árasztó valamibe.

Lassan már harmadik napját töltötte egyhuzamban a minisztériumban, a mínusz hetedik emelet bal leghátsó folyosóján meghúzódó Mugli Tárgyakkal Való Visszaélési Ügyosztályon, s harmadik napja pumpálta magába a fanyar, s Molly bársonyos feketekávéjával összevetve kiábrándítóan vízízű löttyöt, mely az első tíz percben kifejezetten ihatatlanul gőzölgött, felhevítve Arthur kezében a bögrét, aztán viszont, dacára minden bűbájnak, jéghidegen pislogott a vele reménytelenül szemező vörös üstökű férfira.

Arthur, egy kávéfüggő megszokott szertartásosságával koppantotta az asztalra a folyadékot, ismerve előre a már meghatározott koreográfiát. Az asztalon pedig az órák lassú múlásával egyenes arányban egyre csak növekedett a nyilvántartások, jegyzetek és elszámolások kusza szövevénye, gondosan elbarikádozva a bögre „forró kávét”, ami két órája még forró volt, mostanra viszont már nyúlós hideg masszává sűrűsödött, s csendben lapult egy rivalló üszkös

romjai, valamint egy villásdugó kapcsolási rajza mellett.

Aztán a toll sercegésének ütemére finoman rezgő pergamenek zizegése egybemosódott a gyöngyöző kávé jéghideg eszenciájával, s szürke masszaként folyt szét a lassan lecsukódó fáradt szemek előtt...

.

.

.

Arthurt hangos nyikorgás keltette, s halványan megmozdult tudatában az a már sokat halogatott feladat, hogy vagy szétrobbantja, vagy szilánkjaira szedi mindenfajta méltóságot, és varázstudást mellőzve ezt az átkozott ajtót, s ezt konstatálva már épp újra kissé már zsibbadt karjára hajtotta volna fejét, mikor egy magas, fekete-tarka folt kezdett kirajzolódni szemei előtt. S igen, ennek a foltnak egyre inkább varázsló formája kezdett lenni...

-Kingsley, a frászt hozod rám. - dünnyögte a kialvatlanságtól kissé barátságtalan, s még kásás hangon, társa azonban oda sem figyelve szavaira, csendesen mosolyogva figyelte még a kényelmetlen alvástól szögletes mozdulatait, majd csengő nevetése halk kuncogássá szelídült, figyelve kollégája nyúzott, ám annál kívánatosabb arcát.

- Most meg mi a fene olyan vicces...- kezdte még álomittasan Arthur, de ekkor érezte, hogy egynéhány tincs vizesen tapad a homlokára, s pár nedves csepp indul meg bőrén lefelé csordogálni, orra mentén végig, míg elérte ajkait.

Kíváncsian nyalta le a nedvességet, s immáron tiszta szívből mosolyogva érezte szájában szétáradni a kíváncsi kávécseppeket, majd egy meggondolatlan mozdulattal barnásvörös pulcsijának kissé már megereszkedett hosszú ujjába törölte rakoncátlan tincseit.

Kinsley még mindig csillogó szemekkel nézte, amint társa kissé türelmetlen mozdulattal arrébb pakolja az igencsak útban levő használhatatlan barna valamit, majd közelebb lépve kisimította Arthur homlokából a még kissé nyirkos hajszálakat.

- Gyere át holnap. Molly almás pitét is sült ebédre. – törte meg a kettejük közt kialakult zavart csendet a férfi, majd asztalára pillantva kissé mérgesen konstatálta, hogy a kávé, melyről pár órája olyan szépen elfelejtkezett, nemcsak hajszálaiba ette bele magát, hanem a villásdugó kapcsolási rajzát is tönkretette. Dühösen, s kissé esetlenül kezdett kotorászni nadrágja zsebében, hátha talál egy zsebkendőt, mellyel talán még megmentheti, az egyébként egy muglitól kapott, s óriási becsben tartott hófehér papírlapot. Azonban míg ügyetlenül nadrágja zsebében kutatott, Kinsley a rá annyira jellemző precizitással, már gondosan el is kezdte tisztogatni a még nyirkos foltot az asztalon felejtett becses értékről.

- Köszönöm, nyúlt a szinte már szárazra törölt lapért Arthur, s mikor a két kéz találkozott, Kingsley mélyen társa szemébe nézve simította meg annak hideg ujjait, majd szorosan mögé lépve belecsókolt nyakának puha ívébe, míg balját kollégája jobbjába kulcsolva szorosan kettejük tenyerébe zárta a kávéillatú zsebkendőt.

- Ott leszek. –mondta, elválva a finom ívű nyaktól, miközben lehelete borzongatóan kúszott végig a pihés bőrön, fel egészen a még mindig kávé ízű ajkakig. - Molly almás pitéjét egyszerűen vétek lenne kihagyni. – suttogta, játékos nyelvét végigfuttatva a nyáltól csillogó ajkakon, miután leheletnyi csókkal illette kollégája szájának szögletét.

Igen, az almás pite nagyon finom tud lenni-mondogatta magában, míg léptei hangos visszhangot vertek a minisztérium kihalt folyosóin - s közben képzeletében élesen jelent meg pár csepp feketekávé a kipirosodott ajkakon...

Vége